NHSZ Miskolc Kft.

Cégismertető

Társaságunk jogelődje 1949. augusztus 9-én Miskolci Köztisztasági Vállalat néven jött létre. Az 1960-as évektől az akkori városi tanács megbízásából végezte hulladékszállítói és téli síktalanítási tevékenységét. A ’80-as években Miskolci Közterületfenntartó Vállalatként vált közismertté. Ez utóbbit az önkormányzat egyes köztisztasági és egyéb feladatainak hatékony ellátása érdekében 1993-ban önkormányzati tulajdonú vállalattá, majd 1996. január 1-jével kft-vé alakította.

Cégünk privatizációjára 1997. június 26-án került sor, társaságunk 55 %-ban közvetett többségi német RWE konszern tulajdonába került. Az akkor létrehozott közös társaságot REM-Miskolc Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. néven jegyezték be.

Társaságunk fő profilja a hulladékgyűjtés, szállítás és ártalmatlanítás, de ezen kívül foglalkozunk másodnyersanyag-gazdálkodással, veszélyes hulladékszállítással, aszfaltburkolatok kialakításával és festésével, kátyúzással, gépi sepréssel, valamint téli síktalanítással. 2001. január 1. óta társaságunk RWE Umwelt Miskolc Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. néven működött, majd 2004 májusában az osztrák Energie AG konszern megvásárolta az RWE Umwelt AG konszern magyar- és csehországi hulladékgazdálkodási vállalatait, így cégünk új neve 2005. március 24-től AVE Miskolc Kft.

2013.évben az osztrák tulajdonost a cseh tulajdonú AVE CEE váltotta,majd 2014-ben társaságunk 55 %-os részesedése a Magyar Állam közvetett tulajdonába került. Az AVE Magyarország Kft 100%-os tulajdonosa a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató  Kft.

 Nevünk 2014. december 9-től

NHSZ Miskolc Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási

Korlátolt Felelősségű Társaság,

rövid nevünk:

NHSZ Miskolc Kft.

 A tulajdoni arány megoszlása jelenleg:

  • 55 % AVE Magyarország Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság (Magyar Állam)
  • 45 % Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.       (Miskolc Város Önkormányzata)

Társaságunk Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén végez a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos begyűjtési, szállítási tevékenységet. Jelenleg 107 településen végzünk szolgáltatást. Cégünk jelenleg több mint 110 ezer lakos és 1200 vállalkozás szolgáltatója.

Társaságunk célja a városok és városkörnyéki települések, vállalkozások, intézmények hulladékkezelési problémáinak megoldása, magas színvonalú szolgáltatás biztosítása, hosszú távú és minél szélesebb partneri kapcsolatok kialakítása.

Mindezen törekvéseink elismeréseként cégünk nyerte el a 2003. évi Észak-magyarországi Regionális Minőségi Díjat a szolgáltatási kategóriában, továbbá 2004 novemberében elnyertük a Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kiemelkedő Gazdálkodó Szervezete címet is.

Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy kialakítottuk és működtetjük az MSZ EN ISO 9001:2008 és az MSZ EN ISO 14001:2004 szabvány szerinti integrált minőség- és környezetirányítási rendszert.

Események